A VÁLLALKOZÁS

Tisztelt Asszonyom / Uram !

Vállalkozásom 1990-ben indult a fentiekben lévő tevékenységi körrel. Munkáink során mindig is a minőség és a személyes kapcsolattartás volt számunkra a legfontosabb, a munkálatokkal azonos árszínvonal mellett. Kezdetben csak egyszemélyes vállalkozás volt, majd fokozatosan gyarapodtunk először egy tanulóval, majd az első kollégával. Jelenleg három kollégával dolgozom együtt.

A Vagyonvédelmi területen a mechanikus biztonsági záraktól a diszpécser szolgálaton jelzést adó riasztóberendezésekig bezárólag szinte mindennel foglalkozunk.

Villanyszerelőipari területen már nehezebb meghatározni a tevékenységi kört, mert olyan szerteágazó. Épületeken az áramszolgáltató becsatlakozási pontjától az épület tetején lévő szellőztető ventillátorok javításáig, programozásáig szinte mindennel foglalkozunk, mivel az összes villamos szakvizsgával rendelkezünk. Természetesen az új épületek szerelése sem okoz problémát, melyet olyan előrelátóan készítünk, melyre kevés példa akad. Számos pécsi étteremmel és irodaépülettel van folyamatos kapcsolatunk karbantartás és hibajavításból adódóan.

Sok esetben más szakmák területére is kirándulunk, amikor pld. olajféket szerelünk vagy cserélünk. Ha esetleg olyan területre érünk ahol a szaktudásunk már kevésnek bizonyul, szinte minden szakágra kiterjedő, megbízható kollegáktól kérhetünk segítséget.

Vállalkozásom 14 éves története során nagyon sok vállalatnál, társasháznál, magánszemélynél dolgoztunk. Időrendi sorrendben a nagyobb munkáink a következők :

- Harkányi Fürdővállalat riasztóberendezés szerelése.
- Baranyai Megyei ÁFÉSZ üzletek riasztóberendezéseinek szerelése.
- Számos étterem villamos és egyéb karbantartása pld: Kalamáris, Cellárium, Rózsakert, stb.
- Közüzemi Rt-hez tartozó lakások villamos hibajavításai.
- Városi Vagyonkezelő Kft, Pe-ta áruház, polgármesteri hivatalok, családi házak riasztóberendezéseinek szerelése.
- Szigeti 1, Makár, Jókai lakás szövetkezetek villamos javításai, szerelései.
- Számtalan közös képviselő megbízásai
- Alvállalkozóként dolgoztunk a NOKIA, MATÁV, METRÓ, FORRÓ DRÓT Kft, épületein, beruházásain.

Az esetek többségében a megrendelőink korábbi munkáink kapcsán keresnek minket, így reklámra keveset költünk.

Munkáinkra a javítások többségénél is 1 év garanciát vállalunk, melyet ( mivel a vállalkozás tudatosan személynévre épül ) a lehetőségek szerint maximálisan be is tartunk. Ettől függetlenül ritkán van ilyen munkánk, mert a munkavégzés folyamán én is a helyszínen vagyok és csak a többször kipróbált munkát számlázzuk.

Vállalkozásunk 2 db autóval, 2db mobil és 2 db stabil telefonnal rendelkezik, ezáltal szinte a nap 24 órájában elérhetők, ill. munkakészek vagyunk.

MI AZÉRT DOLGOZUNK, HOGY ÖN LÁSSON OLVASNI, ÉS NYUGODTAN TUDJON ALUDNI !

Bízva a sikeres munka reményében Tisztelettel :


Dunavölgyi János
Villanyszerelő mester